Hiába a tiltás, újabb menekültekkel megpakolt hajó kötött ki Olaszországban
Vitorláshajó kötött ki ötvenhárom pakisztáni illegális bevándorlóval a fedélzetén vasárnap a dél-olaszországi Calabria régióban található Isola di Capo Rizzuto településen.
Vitorláshajó kötött ki ötvenhárom pakisztáni illegális bevándorlóval a fedélzetén vasárnap a dél-olaszországi Calabria régióban található Isola di Capo Rizzuto településen.
Farage ismét az olasz Öt Csillag Mozgalommal kíván majd szövetséget alkotni.
Az olasz miniszterelnök szokatlan módon lényegében ultimátumot adott az Öt Csillag Mozgalom és a Liga elnökék, hogy oldják meg hónapok óta romló viszonyukat – Di Maioi és Salvini majd egy hónapja nem beszél egymással.
Április elején utazott egy nyolcfős társaság élén Kövér László Rómába egy bérelt repülőgéppel.
A Vatikán, illetve más európai országok fogják befogadni azt a 100 főt, akit a tengerről szedett össze egy olasz hadihajó. Matteo Salvini belügyminiszter megköszönte a Vatikánnak a segítséget, és azt mondta, egy migráns sem terheli az olasz adófizetőket. A menekültek között volt hat állapotos asszony is.
Navracsics Tibor uniós biztos nem az orbáni retorikát nyomja: szerinte a Fidesznek ki kellene békülnie a Néppárttal, Manfred Webert pedig alkalmas jelöltnek tartja az Európai Bizottság élére.
Színesebbé vált az EU újjáalakuló parlamentje, a nagy frakciók mellett komolyabb szerepet kaphatnak a kisebb pártcsaládok és az euroszkeptikus, szélsőséges erők is. Ám ez legfeljebb a tárgyalási taktikát változtatja meg, az irányt aligha.
A német hetilap címlapsztorija "a jobboldali populisták igazi arcát" mutatja be.
De Le Pen nekik túl oroszszagú. Nehezen alakul az új európai szövetség.
Nem érti, miért nem zavarja a magyar választókat az országot behálózó korrupció, és úgy látja, nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani Orbán Viktor washingtoni látogatásának. Anne Applebaum világhírű amerikai történész-publicista a hvg.hu-val osztotta meg az EP-választásokkal és az európai politikai irányzatokkal kapcsolatos gondolatait, mielőtt Emmanuel Macron francia államfő meghívására a párizsi Élysée-palotában beszélt volna erről.
Orbán Viktor kedélyesen elvicceli a Strache-botrányt, a médiája pedig addig lúgozza a sztorit, hogy a volt osztrák alkancellár a végén már nem áruló, hanem áldozat lesz. Heinz-Christian Strache pártja, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is ezzel játszik, miközben próbálja személyes baklövésként beállítani a történteket, csak kérdés, milyen sikerrel. A nyugat-európai társadalmak számára a Strache-botránnyal lett igazán világos, milyen logikai modell szerint működnek a szélsőjobboldali pártok – mondja hvg.hu-nak Bíró-Nagy András elemző.
Legalábbis erről álmodik Marine Le Pen.
Az olasz belügyminiszter Matteo Salvini úgy véli, Európa ellenségei vannak jelenleg hatalmon. Szombatra a milánói dóm elé várja az európai jobbszél pártjait, de Orbán Viktor nem megy el.
Álhírterjesztő, dezinformáló olasz profilokat kapcsolt le a Facebook, több közülük a kormányzó pártokat támogatja.
Nagy összegű pénzbüntetéssel sújtaná a migránsokat mentőket az olasz belügyminiszter. Egy kimentett emberért több ezer eurós büntetést fizettetne.
A két olasz kormánypárt most egy menekülteket mentő hajó kikötésén veszett össze.
Pörög az EP-választási kampány, tele a hirdetőoszlopok a Brüsszelnek címzett, a bevándorlás megállítására felhívó üzenettel. A Fidesz kampányának egyik vezérmotívuma ez, vagyis az alig burkolt rasszizmus, a másik pedig a "nemzetek Európája", vagyis annak a föderatív Európai Uniónak az elutasítása, amelyben az állami funkciók növekvő részét adják át a tagállamok az Unió közös intézményeinek.
A padovai Andrea Tonello magyar élettársa hét éve tűnt el lányukkal. A férfi azt mondja, azóta százmillió forintnak megfelelő összeget költött a keresésre, de környezete lényegében bújtatta a nőt. Matteo Salvini olasz belügyminiszter látogatásával alighanem megmozdult valami.
Nem aratott osztatlan sikert a pártszövetségben a magyar miniszterelnök csütörtöki felvetése.